Pályázatírás

Pályázatírás

Pályázzunk együtt!

A pályázatírás folyamata nem a pályázati adatlapok kitöltésével kezdődik, hanem már jóval korábban, a fejlesztési ötlet létrehozásával. Cégünk vállalja, hogy a kezdetektől fogva segíti a pályázati ötletek kidolgozását, folyamatosan figyeli az elérhető lehetőségeket és valamennyi adminisztrációs folyamatban segít, hogy a folyamat végén sikeresen támogatási forráshoz juthasson.

Fontos számunkra, hogy az Ön és munkatársai válláról a lehető legtöbb, a pályázat beadásához kapcsolódó terhet levegyük, ehhez komplex segítő szolgáltatást nyújtunk. Hisszük, hogy szakértő munkánkkal, pontossággal és odafigyeléssel hozzásegíthetjük Önöket támogatási források lehívásához, ugyanis a pályázatokat nem elnyerik, hanem kiérdemlik.

Jellemzően kik számára tudunk segítséget nyújtani?

Bár vannak nagyobb ügyfeleink is, de kis cégként jellemző ránk, hogy kisebb szervezetekkel foglalkozunk (cégekkel és civilekkel egyaránt), melyekre a nagyobb, sok munkavállalót foglalkoztató pályázatírók nem fordítanak kellő figyelmet. Egy vállalkozás mérete meghatározza a projektjei méretét is, ezért a nagyobb cégek egy bizonyos támogatási összeg (és így egy bizonyos díjazás) alatt, nem foglalkoznak pályázatírással, vagy elhanyagolják a kisebb ügyfeleiket. Számunkra azonban nincs kis projekt, nincs kis ügyfél, és nincsenek futószalagon gyártott pályázatok sem. Minden partnerünkre lelkiismeretesen odafigyelünk, és folyamatosan támogatjuk őket munkánk közben.

Milyen előkészítő tevékenységeket látunk el?

  • Személyes vagy online konzultáció keretében ingyen felmérjük cégét, és áttekintjük adatait, lehetőségeit,
  • Változtatási javaslatokat teszünk arra, hogyan érdemes tovább építenie cégét, hogy minél nagyobb eséllyel tudjon lehívni pályázati forrásokat,
  • Segítünk összeállítani azoknak a fejlesztési céloknak a listáját, amik mentén forrásteremtési stratégiát építhetnek fel,
  • Mindezek alapján folyamatosan figyeljük az elérhető pályázati lehetőségeket, és időben jelezzük azokat az Önök számára.

Milyen feladatokat látunk el a pályázatírás folyamán?

  • Áttekintjük a lehetőségeiket, valamint az elért pontszámokat, és reálisan felmérjük az esélyeiket,
  • Objektív adatokkal segítünk a döntésben, hogy milyen projekt megvalósítása a legkézenfekvőbb,
  • Összeállítjuk a teljes pályázati dokumentációt, és segítünk beszerezni a szükséges mellékleteket,
  • A pályázatokhoz üzleti, pénzügyi, szakmai tervet készítünk, és gondoskodunk az előminősítések megszerzéséről is,
  • A pályázatot a lehető legkorábbi időpontra összeállítjuk és benyújtjuk, így kerülve el a túljelentkezésekből adódó idő előtti bezárásokat,
  • A benyújtást követően folyamatosan figyeljük a projekt előrehaladását, elkészítjük és benyújtjuk a hiánypótlásokat, tisztázó kérdések válaszadásait,
  • Végezetül segítünk a támogatói döntést követően a támogatói szerződés megkötésében is.

A pályázatírói tevékenységünk a támogatási szerződés megkötéséig tart, amennyiben nem látják szükségesnek a további segítségünket, akkor a munkánk itt véget is ér. Ugyanakkor törekszünk rá, hogy végig követhessük az általunk elnyert pályázatok életútját, ugyanis a megvalósítás folyamán is számos olyan problémába ütközhetnek, amiknek a megoldása szakértelmet, és sok időt igényel. Kollégáink az általunk nyújtott teljeskörű projektmenedzsment szolgáltatás keretében egészen a zárásig segítik szervezetüket, így Önöknek kizárólag a saját munkájukkal kell foglalkozniuk.

Milyen eredményeink vannak az elmúlt 3 évből?

  • Több mint 20 sikeresen elnyert pályázat.
  • Több mint 250 millió forint támogatás lehívása ügyfeleinknek számára.
  • Több mint 90%-os sikerráta.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, írjon kollégáinknak közvetlenül, vagy lépjen velünk kapcsolatba a lenti üzenetküldő panel segítségével.

Várjuk megkeresését!

Lépjünk kapcsolatba!

Lépjünk kapcsolatba!

    icon-envelope
    icon-envelope