Projektmenedzsment

Projektmenedzsment

Dolgozzunk együtt!

A projektmenedzsment folyamata ott kezdődik, ahol a pályázatírás véget ér, azaz közvetlenül a szerződéskötést követően. Pályázatíróként ugyanakkor arra törekszünk, hogy végig követhessük az általunk elnyert pályázatok életútját, ugyanis a megvalósítás folyamán Önök is számos olyan problémába ütközhetnek, amiknek a megoldása szakértelmet, és sok időt igényel. Kollégáink az általunk nyújtott teljeskörű projektmenedzsment szolgáltatás keretében egészen a zárásig segítik szervezetüket, így Önöknek kizárólag a saját munkájukkal kell foglalkozniuk.

Fontos számunkra, hogy az Ön és munkatársai válláról a lehető legtöbb, a pályázat kezelésével kapcsolatos terhet levegyük, ehhez komplex segítő szolgáltatást nyújtunk. Hisszük, hogy szakértő munkánkkal, pontossággal és odafigyeléssel hozzásegíthetjük Önöket a támogatási forrás hatékony és zökkenőmentes felhasználásához.

Jellemzően kik számára tudunk segítséget nyújtani?

Bár vannak nagyobb ügyfeleink is, de kis cégként jellemző ránk, hogy kisebb szervezetekkel foglalkozunk (cégekkel és civilekkel egyaránt), melyekre a nagyobb, sok munkavállalót foglalkoztató pályázatírók nem fordítanak kellő figyelmet. Egy vállalkozás mérete meghatározza a projektjei méretét is, ezért a nagyobb cégek egy bizonyos támogatási összeg (és így egy bizonyos díjazás) alatt, nem foglalkoznak pályázatírással, vagy elhanyagolják a kisebb ügyfeleiket. Számunkra azonban nincs kis projekt, nincs kis ügyfél, és nincsenek futószalagon gyártott pályázatok sem. Minden partnerünkre lelkiismeretesen odafigyelünk, és folyamatosan támogatjuk őket munkánk közben.

Milyen feladatokat látunk el a projektmenedzsment folyamán?

  • Ütemezést és cash-flow elemzést készítünk a támogatás felhasználásra, amit az Önök lehetőségeihez és igényeihez igazítunk,
  • Lehívjuk a támogatási előleget, és előkészítjük a projekt kezdését,
  • Valamennyi beszerzést felügyeljük és koordináljuk, előkészítjük a szerződéskötéseket,
  • Változások esetén ezeket bejelentjük a pályáztató felé, kezeljük az ezzel kapcsolatos ügyintézéseket,
  • Időközi és záró elszámolásokat nyújtunk be a likviditás fenntartása érdekében,
  • Folyamatosan ellenőrizzük a mérföldkövek teljesülését, időben jelezzük és kezeljük az esetleges problémákat,
  • Számontartjuk az indikátorok, műszaki és szakmai paraméterek teljesülését,
  • Záró beszámolót nyújtunk be, és személyes részvételt biztosítunk a záró helyszíni ellenőrzésen,
  • Pályázati konstrukciótól függően figyeljük és segítjük a visszamérések teljesítését,

A projektmenedzser munkája a záró beszámoló elfogadásával ér véget, de igény esetén segítjük a fenntartási időszak vállalásainak koordiálását, és a fenntartási jelentések beadását is. Sok esetben ez kiemelkedően fontos, mivel a vállalások sikertelen teljesítése a támogatás visszafizetésével is járhat.

Milyen eredményeink vannak az elmúlt 3 évből?

  • Több mint 20 sikeresen elnyert pályázat.
  • Több mint 250 millió forint támogatás lehívása ügyfeleinknek számára.
  • Több mint 90%-os sikerráta.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, írjon kollégáinknak közvetlenül, vagy lépjen velünk kapcsolatba a lenti üzenetküldő panel segítségével.

Várjuk megkeresését!

Lépjünk kapcsolatba!

Lépjünk kapcsolatba!

    icon-envelope
    icon-envelope